Welcome Visitor:

World Skills - 2015


Véget ért a 43. World Skills, a szakmák olimpiájának is nevezett nemzetközi tanulmányi verseny. Hazánkat 13 versenyző képviselte 12 szakmában, de a versenyen összességében 59 ország indított 1189 versenyzőt.Ez a világbajnokság volt a magyar csapat legeredményesebb versenye. Magyarországot a festő és dekoratőr szakmában ipartestületünk tagja a Kiskunlacházi Fata Dávid képviselte, aki egy éve fejezte be tanulmányait a Kiskunlacházi Szakközép- és Szakképző Iskolában.

A verseny előtt pár nappal a magyar csapat meglátogatott egy brazil iskolát, és ismerkedtek az ottani oktatási rendszerrel.
Az ünnepélyes megnyitón 9000 vettek részt, és 400 táncos gondoskodott a hangulatról.
Ez volt Dávid első nemzetközi versenye, és elmondása szerint sok tapasztalatot szerzett. Azzal a céllal indult el a szakmai stáb, hogy a 19 versenyző közül az első 10-ben végez majd. Sajnos ez a célkitűzés nem sikerült a 10. helyezett 500 pontot ért el, míg Dávid 481 ponttal zárta a versenyt.
A versenyfeladatok közé tartozott a tapétázás, szerkesztés-nagyítási feladat és ennek a kifestése. Ezután a színkeverési feladat következett, majd a kikevert árnyalatok felfestése, a mázolási és a szabadon választott munka kivitelezése.
Reményeink szerint az itt szerzett versenytapasztalatok segítenek neki, hogy a következő versenyen, a 2016-os göteborgi Európa bajnokságon elérje az eddigi legjobb magyar eredményt, a festő dekoratőr szakmában.
Addig még van több, mint egy év, és ezt az időszakot tevékeny felkészüléssel tölti majd. A cikk megírásakor még Brazíliában voltak a magyar csapat több tagjával, és meglátogattak pár nevezetességet. Felejthetetlen élményekben volt részük. Sao Paulóból átmentek Rióba, ahol eltöltöttek egy hetet és meglátogatták a nevezetességeket.
Közben az élet folyik tovább, hiszen szeptembertől a kiskunlacházi festő tanulókból hárman készülnek a következő világbajnokság válogatóira. A 2017-es világbajnokságot Abu Dhabiban rendezik meg 2017-ben. Krisznai Zsolt és Végh István szakmai tanár mellett a felkészítésüket már a nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező Fata Dávid is segíti majd.
Az Ipartestület elérhetőségei:
Krisznai Zsolt
Tel: +3670/6252-701
E-mail: titkarsag@kklipartestulet.hu